Az élet egy nagy történet ..., ami úgy kezdődik: "egyszer volt, hol nem volt" ... és hogy a történet, néha szép, néha nem annyira... attól függ, hol, hogyan és kinek gyermeke vezet minket, hogy megkezdjük az utunkat...
Ahogy növekszünk, a kihívások elkezdődnek...távol az anya keblétől, elkezdünk a saját lábainkon járni, elesni, felkelni, sírni, mert ölelést szeretnénk, simogatásokat, csókokat, sírni az éhségtől, a fájdalomtól, hasonlóan nevetni, mint az édesanyánk, vágyni a karjaiba, amik sajnos elérhetetlenek...és elkezdjük nem érteni, hogy hogyan csináljunk páncélt, hogy meneküljünk a félelemtő, a fáradtságtól, hogy kételkedjünk a saját kapacitásunkban.
Elkezdődik a társadalmi élet....a testvérek, a családtagok, az ismeretlenek, a barátok, az iskolatársak, a tanárok, az utcák, a kötelezettségek, a szórakozás....az élet...
Elkezdődik egy forgószeles verseny, ami általában nagy örömmel kezdődik és sok támogatással...és látjuk, hogy ebben a futamban, néhányan feladják, mások csak futnak, mások együtt vannak, mint egy csorda, és hátrébb mennek, mint az első...egyre inkább próbálnak versenyben maradni  és elkapni a vezetőt...de elvesztette az út csodáit, mert csak tovább nézett...
Valaki, aki többet láthat, elkezd távolodni, egyedül marad, meglepetésekkel, szakadékokkal, ismeretlen kanyarokkal, problémákkal, elesik és nem folytatja az utat, mert azt hiszi, hogy "nem éri meg...
Ahogy Alan Jones atya mondja, egy ébredő barát: szükség van 4 láthatatlan erőre, majdnem angyalira a sétához: a szerelem, a halál, a hatalom és az idő.
Létfontosságú szeretni, mert ha nem, abbamarad a létezés.
Létfontosságú a lelkiismeret, a halál, érteni, jól, az élet.
Létfontosságú harcolni a növekedésért, de nem lehet megtéveszteni a hatalmat, ami kíséri a növekedést.
Létfontosságú az alkalmaival és korlátozásaival elfogadni az idő hálóját.
Az utunkban, a történetünk, mindent meg kell tennünk, ami lehetséges, a másodpercek értékéért, pihenni, mikor szükség van rá és továbbra is a fény irányába menni, anélkül hogy a sötétben megbénítanának minket, a nagy aggodalom pillanatai.
A lelkünkben a világegyetem lelke...az időkben, amiket félreértésekkel és utazásokkal árasztottak el, egy hűséges barát, felbecsülhetetlen és gyógyító ...
Ez békét ad nekünk, hogy különböző dolgokat ugyanúgy lássunk, a barátságnak nincsenek függő tartozásai a múltban, csak épít egy folytonos időt és jelen van. Elfogadjuk és akarjuk.
Ez egy tanú, aki a mi oldalunkon áll...nem próbál módosítani, nem, ad időt, nem félünk a jövőben a kapcsolattól...megértjük és akarjuk...a tanúk, akik a mi oldalunkon vannak...egy barát...nem gondolod?? Barátok????? Egyedi ékszerek......Vagy nem??...